A falábak

Mivel beköszöntött az ősz, az esős idők és a sár, úgy döntöttem, hogy első bejegyzésem a falábakról fog szólni. Lehet néhányan közületek esetleg hallottatok már nagyszüleitektől, vagy idősebb ismerőseiktől a ma már feledésbe merülő falábakról. Napjainkban valószínű már senki nem használ ilyesmit, viszont régen igen fontos szerepük volt, főleg a falusiak életében.

Na és akkor lássuk mik is azok a falábak?

 

Sajnos régi használatáról sehol sem találtam képet. A mellékelt képet egy falumúzeumban készítettem. A kép egy bácsit ábrázol, aki épp rekonstruálni próbálja a falábak régi használatát, habár támasz nélkül nem sikerül neki. Nos, a falábak természetesen fából készült görbített rudak, amelyek egy-egy bőrből készült szíjjal vannak ellátva. A szíjjak arra szolgálnak, hogy az ember lábát rögzítsék.

Régen nagyon nagy szerepük volt, főleg a falusi életben. Falun, ahol nem volt aszfalt az tavasszal és ősszel nagy sár volt, amely a közlekedést nagyon megnehezítette. Így kicsitől nagyig a falusi emberek falábakon jártak, ha el kellett hagyniuk otthonukat. Természetesen nagy távolság megtevésére nem volt alkalmas. A gyerekeknek valóságos játékeszközként is szolgált. Ezzel jártak, iskolába, óvodába. Az agyagos talajú térségekben (például Szilágyság, erdélyi Mezőség) főként a lábbeli kímélése indokolta a faláb használatát. Patakok, sekély folyók átgázolására is használták. A halászok helyenként gólyalábon gázolnak a vízben, s közlekednek vele az ártéri, kiöntéses földeken is. A szláv népeknél és a románoknál a gyalogos közlekedésnek szintén régtől használatos eszköze a gólyaláb. Erdélyi román halászok gólyalábakon gázoltak be a folyók sekély vizébe, s csaptak le szigonyukkal az arra úszó halakra.

A falábnak több formai és méretbeli változata ismeretes. A fenti képen az alföldi faláb látható, amely általában csak térdig ért. Aki már régen gyakorolta a falábon való járást támasz nélkül járt vele, viszont a kezdőknek egy hosszú botot adtak a kezükbe támaszként.

A másik típus jóval hosszabb, s nem kötözik hozzá a lábhoz, csupán ráállnak. Felső végét kezükkel fogják, vagy a hónuk alá dugják. Járás közben ehhez nem használnak botot. A faláb (Mezőség, Székelyföld) elterjedt neve gólyaláb (Szatmár, Tiszántúl, Szeged vidéke), cséklye (Palócföld), csáklya (Szilágyság), mankó (Baranya, Somogy), lábka (Alföld, Kisalföld), garagulya (Zemplén), vargaláb (Csík), s Erdélyben itt-ott román jövevényszóval kotorág vagy katariga.

Remélem érdekesnek tűnt a falábak ismertetése. Ti kipróbálnátok? Hamarosan jelentkezem egy újabb hagyományos tárgy ismertetésével.

Forrás:

http://mek.niif.hu/02100/02152/html/02/380.html