Mivel beköszöntött az ősz, az esős idők és a sár,
úgy döntöttem, hogy első bejegyzésem a falábakról fog szólni. Lehet néhányan
közületek esetleg hallottatok már nagyszüleitektől, vagy idősebb ismerőseiktől
a ma már feledésbe merülő falábakról. Napjainkban valószínű már senki nem
használ ilyesmit, viszont régen igen fontos szerepük volt, főleg a falusiak
életében.
Na és akkor lássuk mik is azok a falábak?
Sajnos régi használatáról sehol sem találtam képet.
A mellékelt képet egy falumúzeumban készítettem. A kép egy bácsit ábrázol, aki
épp rekonstruálni próbálja a falábak régi használatát, habár támasz nélkül nem
sikerül neki. Nos, a falábak természetesen fából készült görbített rudak,
amelyek egy-egy bőrből készült szíjjal vannak ellátva. A szíjjak arra
szolgálnak, hogy az ember lábát rögzítsék.
Régen nagyon nagy szerepük volt, főleg a falusi
életben. Falun, ahol nem volt aszfalt az tavasszal és ősszel nagy sár volt,
amely a közlekedést nagyon megnehezítette. Így kicsitől nagyig a falusi emberek
falábakon jártak, ha el kellett hagyniuk otthonukat. Természetesen nagy
távolság megtevésére nem volt alkalmas. A gyerekeknek valóságos játékeszközként
is szolgált. Ezzel jártak, iskolába, óvodába. Az agyagos talajú térségekben (például Szilágyság, erdélyi
Mezőség) főként a lábbeli kímélése indokolta a faláb használatát. Patakok, sekély folyók átgázolására is használták. A
halászok helyenként gólyalábon gázolnak a vízben, s közlekednek vele az ártéri,
kiöntéses földeken is. A szláv népeknél és a románoknál a gyalogos
közlekedésnek szintén régtől használatos eszköze a gólyaláb. Erdélyi román
halászok gólyalábakon gázoltak be a folyók sekély vizébe, s csaptak le
szigonyukkal az arra úszó halakra.
A falábnak
több formai és méretbeli változata ismeretes. A fenti képen az alföldi faláb
látható, amely általában csak térdig ért. Aki már régen gyakorolta a falábon
való járást támasz nélkül járt vele, viszont a kezdőknek egy hosszú botot adtak
a kezükbe támaszként.
A másik típus jóval hosszabb, s nem
kötözik hozzá a lábhoz, csupán ráállnak. Felső végét kezükkel fogják, vagy a
hónuk alá dugják. Járás közben ehhez nem használnak botot. A faláb
(Mezőség, Székelyföld) elterjedt neve gólyaláb (Szatmár, Tiszántúl,
Szeged vidéke), cséklye (Palócföld), csáklya (Szilágyság), mankó
(Baranya, Somogy), lábka (Alföld, Kisalföld), garagulya
(Zemplén), vargaláb (Csík), s Erdélyben itt-ott román jövevényszóval kotorág
vagy katariga.
Remélem érdekesnek tűnt a falábak
ismertetése. Ti kipróbálnátok? Hamarosan jelentkezem egy újabb hagyományos
tárgy ismertetésével.
Forrás:
http://mek.niif.hu/02100/02152/html/02/380.html
